Magic soul writer

 KÍNAI FILOZÓFIA

              Társadalmi rétegződés

   A meditációt a tudatos ember használja, a tudatlan ösztönösen átéli. Aki a mindennapi tevékenységei során kizökkent természetes gondolati állapotából, a meditációs technikák révén kell visszataláljon önnön valójához. Ám aki csak úgy éli életét, hogy nem engedi be a külső hatásokat magánszférájába, boldogan és harmonikusan teszi a dolgát. Igaz, némileg szolgalelkűen, mert nem képes átlátni a külvilágból felé érkező irányító hatalmak működését. Viszont önmagában jól tudja kezelni a behatásokat, mert lelke legmélyéből olyan emóciók fakadnak, amik képesek a negatív hatásokon úgy átsiklani, hogy ne hagyjanak mély nyomot, kvázi kikerülik, illetve áttolják későbbi időkre, mint majdan megoldandó feladatot. Szerencsés esetben van, akinek sikerül visszatalálnia belső világához, ha már elveszítette a vele való kapcsolatot. Mert így tud szert tenni külső és belső tapasztalatokra egyaránt, így képes megállapítani, számára melyik az építő jellegűbb. A legjobb helyzetben az áll, aki a kétféle állapotot, a külvilági tapasztalatait és a belső lelki harmóniát felváltva képes alkalmazni, mint életfeladatot. Lehetünk bármennyire nyitottak a társadalmi együttélés során az "én"-től független dolgok átélésére, ha lelkünk legmélyén nem azonosulunk azzal a személlyel, aki cselekszik, éli mindennapjait, aki a testben lakozó valódi cselekvésre biztató "én". Szükség van a teljes élethez a lélek lehető legmagasabb szintű tudatosítására is ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni. Meg kell teremtenünk azokat az alkalmakat, amelyek során csak a szellemi létünkkel foglalkozunk, mert ha meg akarunk felelni az embertől független elvárásoknak, meg kell tudni felelni saját emberi mivoltunknak is. Aki társadalmi rendszerben él, e két dolgot mindenképpen össze kell, hogy hangolja, máskülönben felbillen az egyensúly valamely irányba, és végső soron az egész emberiség életét veszélyezteti. Kétféle történhet : a túlzottan materialista embertípus érdeklődése kizárólag kifelé irányul, nem törődik lelkiségével. Az ilyen ember áttipor mások érzésein, hajtja a hatalomvágy, uralkodásra, pénzszerzésre,  az anyagi javak halmozására törekszik. Csak kifelé él, fontos lesz számára a külcsíny, gondolkodás nélkül belevág olyan dolgokba, amikkel a hatalmát erősítheti a társadalomban, az emberek felett, becsmérlő magatartást tanúsítva kezeli a saját maga és mások által kialakított közösségi életében kapcsolatait. Morális útvesztőkbe téved, nemcsak másoknak, saját magának is hazudik. Egyfajta csőlátása alakul ki, amiről azt hiszi, ez az egy út létezik, csak erre szabad tovább haladnia. Féktelen akarattal viszi végbe céljait, egyiket a másik után. Saját magának is azt magyarázza, hogy a lélek csak a gyengék eszköze, egy nem valós fantazmagória, amit azok találtak ki , akik visszariadnak a fizikai munkától, lusták vagy gyengék. Nem ismerik el a lélek létezését még önmaguk számára sem, olyannyira, hogy képesek elnyomni magukban, hiszen a hatalomvágy megakadályozza kibontakozását. Így tesznek szert bizonyos pozíciókra a külső világban, de rendkívül üressé és magányossá válnak belül, sőt depresszióval vagy akár életükkel is fizethetnek e egyoldalú vágyakozásuk miatt. Ritka az az eset, ha felismerik túlzottan anyagiakra irányuló érdeklődésüket, és rájönnek, hogy létezik valami azon kívül is. Ilyenkor kompenzációképpen felkeresnek egy lelki tanácsadót, egy gurut vagy valamely vallás, filozófiai irányzat képviselőjét, hogy valamiképpen megtalálják az utat magukba, mert hiszen lelkük nekik is van legbelül, csak rengeteg réteget építettek rá az anyagi világ dolgaiból.

   Másik típus a társadalomtól elvonult, mélyen magába zárkózott ember, aki elutasítja az anyagi világ dolgait, sokkal békésebb utat talál önmaga megértéséhez a gondolatok világában. Elutasít minden kapcsolatot a külvilággal, nem gyűlöletből, csak egyszerűségből, hiszen nem akar belefolyni a mások által gerjesztett érzelmekbe, tettekbe, elég neki a sajátja is.Megértése csak önnönmagára irányul, bonyolult lelkivilágát igyekszik kibogozni, megérteni, tudni szeretné, mi miért van, hogyan képesek hatni és honnan jönnek érzelmei. E kutatása közben eltávolodik a társadalomtól, más lényektől. Nem veszi észre, hogy eközben létének csupán töredékét képes megérteni, hiszen ami Ő valójában lehetne, ahhoz emberi kapcsolatokra is szükség van. Másokhoz fűződő viszonyai alakíthatják nézeteit, segítségükkel jobban megértheti létezése természetét.

   Az utat e két véglet között az ember megválaszthatja. Eldöntheti, hogyan szeretne élni. A gond ott kezdődik, amikor valaki nem képes felülbírálni saját tetteit és gondolatait, elvész valamelyikben, túlzásokba esik,  amikor éppen nem arra van szüksége. Fontos, hogy idejében felismerje a figyelmeztető jeleket. Tudnia kell, meddig egészséges a bírvágy, a másokkal való kommunikáció, és mikortól szükséges a befelé fordulás, az önnön megismerés, az elzárkózás.

                               Mi is az a gondolat ?

 Amit fizikai érzékszerveinkkel felfoghatunk, csak azt tartjuk létezőnek. Agyunk biokémiai folyamatainak mérésével kimutathatóvá válik az érzékeink által testünkben kiváltott változás. Ezeket a szemmel látható, rögzített, leképezett eredményeket elismerjük létező okként és okozatként. Megvizsgálhatjuk, rendszerezhetjük, kategorizálhatjuk. Ha műszereinkkel méréseket végzünk egy gondolkodó ember agyán, képet kaphatunk az éppen zajló bonyolult, neurotranszmitterek és egyebek által működő jelenségekről. Ha már létrejött a gondolat, zajlik, tehát mozgásban van, mérhető jelenséggé válik. De hogy kerül az agyba, mi indítja el ezt a folyamatot? Sokszor tudatunkba pusztán kósza ötletként, vagy ihletként bukkan fel. Ilyenkor úgy érezzük, hirtelen "villant be" valami idea, és eredetének okát nem is sejtjük. Azonban, ha mélyebben átvilágítjuk, és vesszük a fáradtságot , hogy belegondoljunk, valami ilyesmire jutunk : Az ötlet nem merülhetett fel csak úgy önmagában, hanem valaminek a következményeként. Kellett lennie egy gondolatsornak, mely megelőzte az ötlet kifejlődését, amely aztán bevillant a tudatunkba. Ez a gondolatsor azonban elménkben nem zajlott le tudatosan, hiszen mitsem tudtunk létezéséről. A tudatalattinkban azonban - utólag mélyebben belegondolva beláthatjuk - már ott mozgolódott, folyamatában volt egy megelőző gondolatsor, ami azután az ideát vagy az ötletet felszínre hozta, számunkra is érzékelhető módon. Tehát azt mondhatjuk, hogy a gondolat már előbb is létezett, minthogy a tudatunkba került volna. Ha így van megállapíthatjuk, hogy a gondolat ezen érési folyamata a tudatunktól függetlenül is létezik, és nem mi vagyunk az irányítói. Megteremtődött valami, ami az emberi elmétől különállóan is működik. Fel kell tenni a kérdést, hogy a gondolat ezen létezése önálló produktum, vagy esetleg más valami által előidézett "formalényről" van-e szó? Vagy talán mégiscsak az emberi elméből származó oly módon, hogy az emberiből kiindulva helyet talál egy általunk nem érzékelhető síkon, és innen jut be tudatunkba? Mert bejut. De hogyan? Önálló mozgásra képes, önálló akarattal, vagy külső késztetésre teszi? Nézzük meg az első lehetőséget. Adva van egy entitás, hiszen létezik, és tegyük fel, hogy van saját akarata, amellyel képes formákat létrehozni, alakítani önmagát, mozgásra képes, tehát halad, fejlődik, gyarapodik. Mindezt ott teszi, ahol emberi elme nem képes őt érzékelni. Mozgása abból áll, hogy gondolati részecskéket áramoltat, ütköztet, összekapcsol egymással, ezzel egyre terebélyesebbé válik. A részecskék között logikus kapcsolatnak kell lenne, a logikátlanok szétesnek, nem érhetnek egymásba. E fejlődő gondolatfolyamat végén, mint az almafán ha megérett a gyümölcs, kifejlődik az idea. Ezt a gyümölcsöt már képes az elme érzékelni, beépül a tudatba, az agyunkba bevésődik és tudatosan továbbgondolhatóvá válik, immár mérhető módon. Ha kellő alapossággal figyeljük meg a dolgokat, rá kell jönnünk hogy egy folyamatnak mindig van kezdete, egy kiindulási pontja, amelyből felnövekszik, fejlődik, mint magból az almafa, majd a gyümölcs. A gondolatnak is kell lennie éppúgy egy kezdő"csírájának", amely fejlődő folyamatként létrehozza az ideát. Mivel tudjuk, hogy minden, ami mozog és fejlődésre képes az él, ez a csíra egy ősokként fogható fel. A legparányibb kiindulási pontja a gondolat megszületésének; enélkül lehetetlen lenne léteznie is. A gondolatfolyamat a tudatunkon kívül mintegy gondolatfelhőben formálódik. S hogy mi készteti arra, hogy betörjön a tudatba? A hasonlóság elve! A hasonló a hasonlót vonzza, így , mint hiányzó rész, szükséges pótló áramlatként nyomul be a tudat azon részébe, ahol a neki megfelelő, hasonló ezsméhez kapcsolódhat, összekötődhet, beillesztődhet egy tudati gondolatfolyamba. Ekkor mondjuk, hogy rájöttünk a megoldásra, eszünkbe jutott valami, gondoltam valamire...stb.

  Második lehetőségként tegyük fel, hogy a gondolat nem önmaga irányítója, hanem külső tényezők által mozgatott, táplált, formált alakzat. Ekkor is létezhet elevenként, mint irányított lény, de élettelen szubsztanciaként is, aminek az eredője a gondolatvalóságán túl van. Mindkét lehetőségnél van egy kiváltó ok, egy külső forrás, mely meghatározza a gondolat keletkezését, illetve folytatását. Ez a forrás minden létező eszmeáramlat elindítója. Ilyenkor újra csak egy "ősokra" jutunk, mint kezdeti impulzusra.

                                      2013.03.16.